Látod már a fényt az alagút végén?- avagy az építőanyag-szállítás trükkjei
Ötven esztendővel ezelőtt az Alagút és a Lánchíd felújítása a legnagyobb munkálatok közé tartozott. Az építőanyag-szállítás, fuvarozás problémáinak megoldása érdekében az érintett vállalatok szocialista szerződést kötöttek 1973-ban. Platós teherautó, billencs, kcr volt elegendő, három műszakban mintegy kétszáz dolgozót mozgósítottak. A 350 méter hosszú, 3150 m2 alapterületű útpályát és járdát rekordgyorsasággal 72 óra alatt bontották fel. Igazi nemzetközi kooperációt hozott az építőanyag-szállítás: az osztrák Iso-Bau biztosította a víztisztító és más különleges anyagokat tartalmazó masszát, csehszlovák cég a fehér-kék mintás üvegmozaikokat. Az Alpokban is bevált vízzáró réteget a falra spriccelték, a szigetelő betonréteg fölé újabb került, arra vasháló. A számos darus autó, billencs alkalmazása felgyorsította a munkát. Új szellőzőrendszert építettek ki, amely egy perc alatt 2600 m3 friss levegőt tudott az alagútba juttatni. A régi higanygőz lámpákat nagy teljesítményű nátriumgőz modellekre cserélték. A Clark Ádám téri kapuzatot magas nyomású vízsugárral tisztították meg, jól jött hozzá a kcr. A zökkenőmentes építőanyag-szállítás és fuvarozás, a határidő egyhavi lerövidítése a felújítás költségeit 10 %-kal megnövelte, így 50 millió forintot tett ki, s június 15-én este az autósok már ismét birtokba vehették az Alagutat.
Az Alagút-az építőanyag-szállítás is megoldható
Az első tervek még 1837-ben származnak, egy budai mérnök a krisztinavárosi templomtól a Duna alatt vezette
volna át a mai Mérleg utcáig a monumentális alagutat. Végül inkább egyszerűbb megoldást javasoltak. A szabadságharc után a bécsi hadvezetés akadályozta a munkálatokat, mivel úgy vélték, hogy a budai Vár védelmét gyengítené, a szellőzőn keresztül merénylők szivároghatnának be a városba. További ellenérvként sorolták fel, hogy a két fúrás nem találkozik majd a hegy gyomrában, az építőanyag-szállítás és a törmelék eltávolítása is megoldhatatlan. Az alagút támogatói azonban megígérték, hogy a szellőzőre erős vasrácsot szerelnek, s a császári katonák bármikor ingyen menetelhetnek keresztül az alagúton. Így a munkálatok 1853-ban megkezdődtek, még Ferenc József császár is hozzájárult 800 mázsa lőporral. Az építőanyag-szállítás sem járt nehézséggel, a két járat közötti fal átütése után a járókelők a porban, koszban, törmelékek között áthaladhattak.
1857-ben hivatalosan is átadták, immár a nagyközönség számára is, ám használatáért már fizetni kellett: gyalogosoknak 1, egylovas kocsiknak 3, kétlovas kocsiknak 6 krajcárt.
Az Alagútból a Lánchídra: a fuvarozásnak folytatódni kell!
Olajmécsesek majd petróleumlámpák után 1915-ben áttértek a villanyvilágításra, három év múlva az alagútdíjat is eltörölték. A második világháború idején a német haderő és a nyilasok harcálláspontnak használták. Folyamatos rekonstrukciókra volt szükség: 1949-ben, 1973-ban, 1986-1988 között, 2013-ban. Ilyenkor sürgött-forgott a környéken a sok billencs, darus teherautó, platós teherautó. Ám évente kétszer mindig lezárják az Alagutat egy-egy éjszakára, amíg belül gondosan megtisztítják. A felújítások hatására mindig felpörgött az építőanyag-szállítás, a főváros 1907-ben vette át az üzemeltetést. Tíz évvel ezelőtt építették meg az Ybl-korlátot, mert a Váralagút Duna felőli tetején lévő terasz 20 méter magas párkányáról több óvatlan ember is lepottyant, halálra zúzta magát.
Lánchíd az Alagúttal éjszaka-sötétben bujkáló merénylők kíméljenek!
Galád merénylők eddig nem surrantak át rajta, de a Clark Ádám téri végében kísértetházra bukkanhatunk. Ez volt a hídmester lakása, manapság azonban a zaj és a benzingőz miatt alkalmatlan a tartózkodásra. 1973-ban a korábbi ventilátorokat olyanokra kellett kicserélni, amelyek a régiek teljesítményének 26-szorosát érték el, különben a fulladás fenyegette volna az áthaladókat. Az acélbetétes osztrák vízzáró betonréteg is remekül vizsgázott.